Hogyan ne vágjunk fát

Nem vagyok jártas az irodalom előállításában, elméletében, vagy fogyasztásában, csak kedvtelésből próbáltam írni egy regényt, méghozzá bűnügyit -Végül is ez lett volna a fő szál, bár, lehet, te mást gondoltál volna-.
Végül persze ez sem sikerült (már nem az első próbálkozás) így arra jutottam, hogy ezt-azt nem árthat szem előtt tartani favágás előtt, nehogy baj legyen belőle később.

Ha belegondolok miből is áll az alapötlet (Néhány szereplő a fő történet esetleg "poénok" a megfogalmazásban, jellemekben vagy a bemutatás szemszögében, miegymás.) ami később meghatározza az egész salátát, arra jutok, hogy kell mindenképpen egy fő történet.

A fő történet nem elég. Nem mondhatom azt, hogy van egy gyilkosság, egy nyomozás és a végén a lebuktatás-büntetés, mert nem triviális a dolog (Ma már mindent szabad, ha van aki megegye.)
Inkább azt mondanám:
Van egy bűntény (amit nem feltétlen kötelező elkövetni, akár megmaradhat többnyire elvi síkon is, miért ne? Pl Minority riport, bár az film.) Aztán lesz ennek kapcsán egy nyomozás, vagy valamiféle bonyodalom, és aztán a megoldás: ami nem feltétlen a "lebuktatás", nézőponttól függetlenül -miért ne?- lehet a bűntény elkövetése is (Pl hosszas előkészítés után sikerül ellopni a gyémántot, miközben a rendőr is nyomon van, vagy kitudja?).
Szóval van már bűntény, nyomozás/kifejtés, és következmény.

Szerintem amatőr húzás lett volna ennyire nyilvánvaló bagatell regényt írni.
Kellenek bele mellékszálak is, amik nem engednek tisztán látni. Érzelmileg befolyásoljuk a szereplőket és az olvasókat, hogy ne láthassák, mi történik valójában (Ugye legegyszerűbb módja egy szerelmi szál-erről tudnék mesélni- s legnehezebbnek számomra a hamis nyomok bevezetése bizonyult, mert azokra is magyarázatot kellett volna adnom.-)
Nem tartom jó ötletnek a szálak elvágását és kuszán hagyását, bár az elbizonytalanításhoz biztosan jók, minden estre kidolgozatlan, következetlen fércmű hatását keltik, és félek, hogy elveszik a főszál logikusságába vetett hitet az olvasóból.

(Most már el kéne döntenem, hogy megírom-e még ezt a regényt, vagy sem, mert ez alapján a hangnememet finomíthatnám...)

Úgy gondolom, kétféle mellékszál létezhet egy műben (S ez nem szám béli korlát): Az a mellékszál, ami befolyásolja a szereplők és az olvasó véleményét-ilyen téren része a főszálnak is helyenként, bár ha már a "szál" kifejezést használom, időnként rácsomózom csak a fő fonalra (Pl a szerelem miatt helytelenül/helyesen ítélnek meg valamit a szereplők, s ez befolyásolja a döntéseiket.)
S ott van az a mellékszál, ami csak van. Felüdítő limonádé egy feszült pillanat után/közben vagy "emberibbé" teszi a környezetet...

S ezen kívül valahogy meg kell érkeztetni az olvasót a könyvbe, be kell neki mutatni a szereplőket, helyszíneket, tárgyakat, véleményeket ilyesmiket. -Szerintem ez is felfogható egy szálnak, de még nem mondom el miért, csak majd később.- Persze ez sem feltétlen a mű elején van, mert ma már butácskán hatna az első fejezetben leltárba venni a szín valamennyi szereplőjét, és kellékét, mint a drámák -vagy mégis jó lenne?... Végül is a formatörés is jó, a formakövetés is jó...- Valahol a cselekmény is bemutatja a szereplőket, s a beszélgetések, gondolatok... És azok is szálak, mert a beszéd előre és hátra utal a történetben és ezt is szem előtt kéne tartani...
Tehát van már, főszál, mellékszál és a szereplők bemutatásának szála, amik mennyiségüket, arányaikat és elhelyezésüket tekintve szabadok.

Kellenek még szereplők...
A könyv szereplői tiszta sort jelentenek, hiszen csak kell egy két karakter, jellemek, az ő sajátos szabályrendszereik, külső-belső vonásaik... Ezt nem kell mindig tálalni, sokszor kiderül magától is, néha megéri hangsúlyozni, ki-mit szeret, -ezen a téren sem kötnék ki semmit, csak hogy meglegyen, ki milyen a könyvben-
Ócska könyv lenne, ha a szereplők nem változnának semmit, hiszen még a gépek is tudnak változni... tehát valamiképpen a jellemeket is akkor tudom felvetni, ha megvan a történet? Vagy a történetet a jellemek alakítják?
-hmm...-
Azt hiszem, ha csak a jellemek vannak meg előre, s a sztori még várat magára, akkor előáll a Dallas effektus: bármeddig csűrhetem-csavarhatom a szálakat, soha nem dől ki az a fa.
Ha meg megvan előre a történet, akkor a jellemek változása nem befolyásolhatja a könyvet...
Meg aztán ahogy leírom a szereplőket... Ha nekem szimpatikus, valószínű neked is az lesz, s a "rossz" is lehet "jó", ha úgy mutatjuk be a történetet.

És, ha már ennyire számít a bemutatás, akkor, ott vagyok én, mint író!
Én milyen vagyok? Bőbeszédű? Mindenttudó? Zavaros? Vicces? Cinikus? Nemtudom? Végül is az egész könyvben én fogok beszélni, akkor is, ha azt akarom elhitetni, hogy a szereplők beszélnek.
És ott vagy te: Te mit gondolsz elsősorban a történetről és a szereplőkről, mondjuk a huszadik oldalon már remélsz valamit, hogy mi lesz a vége?
És mit gondolsz rólam? Elhiszed, amit mondok? Én-ugye- mondhatnám, hogy "Nem foglak ebben a könyvben befolyásolni" de máris hazudtam, mert vagy bekajálod és azt mondok, amit akarok, vagy azt gondolod, hogy "Na neeee... Pont te nem?"
És -hogy visszatérjek- a szereplők is abban a kontextusban válnak szállá, ahogy megismered őket, mert ha rögtön mindent kitálalnék, csak csomók lennének a vezérfonalon, s nem jelentenének izgalmat. (szerintem)
No meg arról sem szabad megfeledkeznem, hogy a te fejedben összeálló élmény nem feltétlen az a világ, amit én kitaláltam és megírtam, ha máshogy értelmezed, akkor én már hogyan mondjam meg utólag, hogy de-de-de? A legjobb talán az lenne, ha pontosan ismernélek és aktívan bevonnálak a történetbe, tán még a megírásba is, hogy tudjam, mi az, amit jobban szeretnél tudni, és hogy mivel csaphatlak be.

Jó, hogy mondod a világkép... Mert a történetet befolyásolja a történet világa, tárgyi feltételei (Robinson egy kéznél lévő zsebtengeralattjáróval lelécelt volna egy óra alatt és akkor hol a regény?) jogi környezete (Ha a nagymama megevése nem bűn, mert a vadon törvényei uralkodnak, akkor a vadász milyen jogon öli meg, vagy, ha már megölte, miért nem eszi meg?)
És az általános gondolkodásmód, látásmód, úgymond társadalmiság is meghatározza a szereplők jellemét, gondolkodását. -Khm, hát fura is lenne Odüsszeusz, ha szabaccság-tessvériség-egyenlőssség nevében kaszabolná a rabszolgatartókat-

S talán, ha mindezt kiterveltem, akkor már lenne esélyem arra, hogy megírjam a regényemet, s akkor akár Orwell regényíró gépét is használhatnám elterjedt utópiájából importálva...(bár, annyira tán már ismersz, hogy ilyen nagy fokú összpontosítást nem feltételezel rólam)...
S ahogy tovább gondolom a már meglévő gondolataimat, egyre inkább azon kapom magam: csak akkor vághatom ki a fát, ha már kivágtam. Ilyen módon valahol az írásban magában van a kutya elásva.

Nem találom a hurkot a gondolatban, csak zsong a fejem.

Arra is gondoltam, megírom, hogyan kell működnie ennek a regényíró gépnek, s bemutatom, hogyan találják fel: Mondjuk megbíznak vele egy programozót és egy írót.
Ehhez jó bevezetés lenne, ha egy steril előfeltevés nélküli, érthető világból indulnék s a gép ezt bonyolítaná Agáta Kriszti szintig...

Aztán azt éreztem, hogy a világ leírása már befolyásolna téged, (ha másért nem, hát azért, ahogy leírom) s ha nem írnám le, túl rideg lenne számodra, nem lenne benne semmi emberi.

Végül csak ennyit tudtam írni:

"Ketten" de ezt is elvetettem.